Mór(ic) és társai, Sztek (Théba, Egyiptom, 3. sz. közepe-Agaunum, Genf közelében, 286.): a thébai légió és parancsnoka, vértanúk. - Eucharius lyoni pp. 450 k. beszélte el ~ tört-ét: Thébában léptek a cs. hadseregbe. Maximianus Herculeus cs. Galliába vezényelte a légiót a ker-ek üldözésére. Agaunumba érve, mivel valamennyien ker-ek voltak, megtagadták az üldöző parancsot. Erre a cs. 2x egymás után megtizedeltette a légiót, végül mindenkit megöletett. Egy veteránt, Viktort azért öltek meg, mert nem vett részt a kivégzés utáni orgián. Eucharius szerint a 6600 vt. közül csak Móric, Exsuperius és Candidus neve ismert. Egy másik hagyomány szerint e légió tagja volt még a Solothurnban kivégzett Ursus és Viktor is. - A 9. sz. passió szerint Diocletianus bízta meg 286: Mexentiust egy galliai lázadás leverésével, és csapatainak megerősítésére rendelte hozzá a teljes egészében ker. thébai légiót. A légió átkelt az Alpokon, és Octodunumnál (Martigny) Maxentius áldozatbemutatásra és hűségesküre szólította föl katonáit, amit ~ megtagadtak. A cs. kétszeres tizedelés után mindnyájukat megölette. - A tört. adatok ez utóbbi változatot igazolják, de a 6600-as szám túl nagy; egy légió kb. 1000 emberből állt, vsz., hogy Móriccal csak egy kisebb csapattestet végeztek ki. - A 4. sz: Theodorus martignyi pp. a temetőből átvitette ereklyéiket a tiszt-ükre épített baz-ba. - Ikgr. Móricot a 12-13. sz-tól gyakran ábrázolták korabeli fegyverzetben zászlóval v. lándzsával, karddal és pajzzsal. A késő kk-ban rendszerint sötét bőrű, afrikai származására utalva (M. Grünewald, Erasmus-tábla, 1520 k.). A magdeburgi egyhm. védősztje, a dómban több szobra áll. Életének 4 jelenete egy táblaképen látható (Jüteborg, Szt Miklós-tp. egykori főoltára, 1410/20). - Móric legendája az Érdy-kódexben olvasható. Tiszt-ét uralkodóházak és az arisztokrácia, majd a feudális nemesség, pp-ök és monasztikus szerz-rendek is terjesztették. Móric erényei, a kötelességteljesítés és önfeláldozó hűség a kezdődő lovagvilág eszményeit is kifejezték. Sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védősztje; nem világos, hogy miért folyamodtak hozzá köszvény és gyermekek bélpoklossága, fülbántalmai ellen, talán az ártó szellemre a vitéz katonával akartak ráijeszteni. - Móric kultuszának legfontosabb közép-eu. forrása a niederaltaichi bencés monostor. Tiszt-e innen sugárzott az újonnan megkeresztelkedett Magyar- és Cseho-ba. Szt István a bakonybéli monostort Móric tiszt-ére alapította, aki a szász uralkodóháznak, Gizella kirné nemzetségének volt családi patrónusa. Niederaltaichból népesítette be: a szerz-ek között volt sógora, Günther is (aki Móric niederaltaichi oltárára tette le világi vitézségének jelképeit). Néhány évig Szt Gellért is ide vonult lelki magányba. A kk-ban a lovagi kard megáldásánál György és Sebestyén mellett Móricot is segítségül hívták. Móricnak a Szt Kereszt szögével ékesített lándzsáját a hagyomány szerint I. Szt István kir. kapta Ottó cs-tól nászajándékba. Bakonybél mellett Béb (1270), Berzseny (1398, Tüskevár közelében), Csesztreg, Gyimót, Hidegkút (1433, Veszprém szomszédságában), Kőhídgyarmat (1726) tiszteli ~ot tp-ának, Tomaj kpnájának (1892) védősztjéül. A barokk patrocíniumok arisztokrata kegyuraktól, az Eszterházyaktól származnak. Az Al-Dunánál fekvő, határőrvidéki Tárcsó veterán telepesei is Móricot választották (1863) tp-uk patrónusának. Móric-oltára van még Kupfalva egyházának. Móric-kpnája volt Gyula hajdani plébtp-ának (1528). 1403: Zsigmond adománylevele a gyulai kir. uradalom földjén 3 Szentmórocz helységet is említett, nyilván az az előbbi kpna, ill. oltármesterség javadalmai. - Móricnak egyetemes kk. népszerűségét nevéből képzett számtalan családnevünk: Móricz, Maricz, Mórocz, Móra is bizonyítja. B. Csák Móric OP is ennek a névdivatnak emlékezetét őrzi. Keresztnévként a palóc és jász parasztságnál sűrűn előfordult. A m. arisztokraták és Jókai Móric keresztneve újabb ihletésből, végső fokon mégis Szt Móric tiszt-éből fakadt. Régi zsidó családjaink éppen azért választották gyermekeiknek a Móric nevet, mert előkelőnek érezték. - Ü: szept. 22. **

Ruschko, Leopoldus: Panegyricus divo Mauritio. (Vienna), 1749. - Kirschbaum VII:610. - BS IX:193. - Bálint II:293. - Sachs 1980:259. - SzÉ 1988:499.